Kosárlabdabázis a Papréten
2024. 09. 18. | Köves AndreaMegtartották a bokrétaünnepségét a Soproni Darazsak Sportakadémia épülő kampuszának. A tervek szerint az épületkomplexum egy év múlva már aktívan szol...
Elérkezett a báli szezon, amely vízkereszttől hamvazószerdáig, azaz a húsvét előtti 40. napig tart. Sopronban a hagyományoknak megfelelően mulatságokban gazdag a farsangi időszak.
A városban szép hagyomány, hogy az összes középiskola megrendezi saját fényes estjét, mindez talán az elsőbálozók számára a legizgalmasabb. Közéjük tartozik Várhelyi Rebeka, a Fáy-szakgimnázium kilencedikes tanulója is.
– Nagyon készültem életem első báljára, amit január első felében tartottak meg – avatott be a részletekbe Rebeka. – Azért is különleges volt az este számomra, mert a nyitótáncban is szerepeltem, ami a többiek szerint is nagyon jól sikerült. Szerencsére remek tánctanár: Erlitz Anita foglalkozott velünk. Csodaszép alkalmi ruhában táncoltunk, bár a meglehetősen magas sarkú cipőmtől a nyitótánc után rögtön megszabadultam. A laposabb cipőmben aztán a bált végig táncoltam a Repeta együttes muzsikájára.
Rebeka olyannyira belejött a bálozásba, hogy a farsangi időszakban több iskolabálba is szeretne eljutni. Ugyancsak lelkes bálozó a soproni Németh Lajos, akit sokan a Csendtörők együttesből ismernek.
– A tánc elsimítja a lelket, oldja a stresszt és fiatalít – mesélte Németh Lajos. – Régebben is szerettem a társasági eseményeket, a bálokat, ám az a tipikus asztalnál ülős, beszélgetős bálozó voltam sokáig. Aztán egy mulatságon, ahol illett volna a háziasszonyt megpörgetni, és bizony én tánctudás hiányában nem tudtam, elhatároztam: ennek véget vetek. Elmentem tánctanárhoz, és egy év alatt egészen jól elsajátítottam az alapokat.
Németh Lajosnak azóta élete fontos része a tánc. Nagyon jónak tartja, hogy Sopronban egymást érik a hangulatosabbnál hangulatosabb bálok, ebben az időszakban öt–nyolc mulatságra is ellátogat. Ki nem maradhat a sorból a Rotary bál, az iparos bál és a huszárbál. Vajon mitől lesz igazán emlékezetes egy mulatság? Mint mondja: a jól táncolható, sokszínű élő zene a kulcsa mindennek, nem érdemes programokkal túlzsúfolni a rendezvényeket, illetve jó asztaltársaságot kell választani. Meglátása szerint a bálozás egy igazi életforma.
Megtartották a bokrétaünnepségét a Soproni Darazsak Sportakadémia épülő kampuszának. A tervek szerint az épületkomplexum egy év múlva már aktívan szol...