Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Új lakások a belvárosban
A tetőn dolgoznak a Hátsókapu 1. szám alatt, a télen pedig a belsőépítészet következik Fotó: Németh Péter

Új lakások a belvárosban

| Munkatársunktól | Városi hírek

Már csak néhány hónap, és a tervek szerint teljesen megújul a Hátsókapu 1. szám alatti évtizedek óta elhagyatott állapotban lévő többszintes épület.

– Jelenleg a tető kialakításán dolgozunk, ezt követően állhat neki a kivitelező a belső munkáknak – mondta el a Soproni Témának Székely Zsolt, az ingatlan tulajdonosa. – A falat korábban már megerősítettük, így elbonthattuk a belvárosi utcákba vezető út mentén a kerítést. A pince új szigetelést kapott, valamint teljesen kicseréltük a födémet. Az épület műemléki védettsége miatt együttműködtünk a műemlékvédelmi hivatallal is. A terveik szerint jövő év nyarára fejeződik be a kivitelezés.


Mint megtudtuk, a beruházás összege mintegy 500 millió forint, s az épületben húsz lakást alakítanak ki. Az értékesítés pedig rövidesen elkezdődik.
– Saját vállalásunk volt, hogy a ház kapuját napközben a soproniak, a turisták előtt is megnyitjuk – tette hozzá Székely Zsolt. – A város terve, hogy körbejárható legyen a Várfal sétány. Mi ötmillió forintból alakítjuk át az épület bejáratát úgy, hogy ebből a házból is megközelíthető legyen a sétány.

Kapcsolódó cikkek

Valódi értéket teremtenek

Valódi értéket teremtenek

2024. 04. 24. | Etzl Edgár

– A múzeumnegyedben színvonalas keretek között mutathatjuk be Sopron gazdag történelmét és kultúráját – mondta az építőipari nívódíj emléktáblájának l...