– Ne haragudjon, hogy így kezdem, de először azt hittem, hogy elírás, hogy márciustól már nem Ön a Soproni Szakképzési Centrum kancellárja.

– Ez számomra egy pozitív visszajelzés. Öt évre szólt a megbízatásom, február 28-án járt le, és már jó ideje tudtam, hogy nem hosszabbítunk. 67 éves leszek, ez a természet rendje, bár nehéz elszakadni. Az elmúlt kilenc évben kiváló kollégákkal vezettük a centrumot, csapatmunkát végeztünk. Kuntár Csaba marad a főigazgató, az eddigi gazdasági vezető, Veress Ágnes pedig átveszi tőlem a kancellárságot.

– Pont most kezdődött egy több mint 3,5 milliárd forintos projekt, komoly fejlesztésekkel az iskolákban...

– Igen, látja, ez is megnyugtató, hogy még aktívan részt vettem az előkészítésében, a kollégáim pedig töretlenül folytatják a munkát. Még nem gyakoroltam be a nyugdíjas életet, ez is egy folyamat. A centrumot ugyan már nem én vezetem, de a szakképzés módszertani fejlesztéséről szóló országos programban is aktívan részt vettem, a minőségirányítási rendszert dolgoztuk ki, ezt a munkát pedig még tovább folytatom.

– Bár az utóbbi években mindig a szakképzési centrumról beszéltünk, de nekem az az érzésem, hogy Önnek mindig handleros maradt a szíve.

– Jók a megérzései. Több mint 30 évig dolgoztam a Handlerben, mi indítottuk el a képzőművészeti képzést, a szépészeti ágazatot, több szakmai–pedagógia programot bevezettünk. Ismert és elismert iskola lett a Handler. Viszont ennek, amikor már a szakképzési centrum vezetője voltam, soha nem élvezték előnyét. Sőt, sokszor még szigorúbb elvárásaim voltak feléjük.

– Gyorsan változik a világunk, azt mondják, hogy mások a gyerekek is. Ezt hogyan követi az oktatás?

– Szerintem a gyerekek nem lettek rosszabbak, viszont a körülmények, elvárások tényleg változtak. Ma már gyakorlatcentrikusabb a szakképzés, a tevékenység közben megszerezett tudás ugyanis sokkal mélyebb. Ez viszont rengeteg háttérmunkát igényel, sok előkészületet az oktatóktól. Az új eszközöket pedig a pedagógiai célok érdekében kell használni. A pedagógus elhivatottsága elengedhetetlen, és hogy személyes kapcsolatot alakítson ki a diákokkal.

– Ha visszagondol az elmúlt évtizedekre, mire a legbüszkébb?

– Nehéz válaszolnom. De amikor az utcán találkozom egykori tanítványokkal, akik megállítanak, az mindig nagy öröm. Lehet, hogy a név rögtön nem jut eszembe, de az arcok megvannak. Aztán ha elmondják a nevüket, mindig jót beszélgetünk, kezet fogunk. Ezeket a kézszorításokat, mosolyokat viszem magammal tovább…

– Milyen tervei vannak még a nyugdíjas évekre?

– Nagyon szeretünk a feleségemmel kirándulni, lakókocsival járjuk a világot. Szeretnék sok időt tölteni a természetben a családommal. Ahhoz, hogy ennyi feladatot vállaljak az elmúlt évtizedekben, elengedhetetlen volt az ő támogatásuk, amiért nagyon hálás vagyok. Most talán több időnk lesz egymásra.

Králik Tibor Vácon született 1957-ben. Budapesten, a képzőművészeti szakközépiskolában érettségizett, majd a szombathelyi főiskolára járt matematika–rajz szakra, itt ismerte meg a feleségét is. A sopronkövesdi általános iskolában kezdte a tanítást, két évvel később az akkori 403-as (ma Handler) iskolába került. Összesen 33 évig tanított itt, 24 évig (1991-től) volt igazgatója az intézménynek. Informatika szakos tanári és pedagógia szakos egyetemi diplomát is szerzett. 2015-ben kapott felkérést a Soproni Szakképzési Centrum főigazgatói, majd 2019-től a kancellári pozíciójára. 2023 nyarán Szakképzésért Apáczai Csere János-díj elismerésben részesült, decemberben a városvezetéstől átvette a Civitas Fidelissima díjat.

Tekintse meg kvízünket!