Harc az 5–8. helyért
2024. 04. 24. | MunkatársunktólÉrvényesült a papírforma: a Sopron KC pályahátrányból nem tudta megszorítani az Alba Fehérvár együttesét, a Fejér vármegyei csapat 3–0-s összesítéssel...
A Sopron Basket 18 pontos vereséget szenvedett a Fenerbahce vendégeként szerdán a női kosárlabda Euroliga kilencedik fordulójában.
Fenerbahce (török)-Sopron Basket 70-52 (21-15, 18-17, 20-10, 11-10)
A magyar csapat legjobb dobói: Határ 15 pont, Brooks 14
A Sopron 3/5-ös győzelmi mérleggel, a B jelű nyolcas sereghajtójaként kezdte a 2020-as évet az Euroligában, míg a Fenerbahce 6-2-es mutatóval vezette a csoportot. A törökök két vereségük közül az egyiket éppen Sopronban szenvedték el októberben, amikor 62-60-ra kikaptak a Novomatic Arénában.
Gáspár Dávid együttesének - az idény során már nem először - nem volt szerencséje a repülőúttal, ugyanis a törökországi célrepteret lezárták egy a rossz időjárás miatt bekövetkezett baleset miatt. A 11 nap alatt negyedik mérkőzésére készülő Sopron így csak egy másik járattal, kedden este érkezett meg Isztambulba.
Ami a két gárda egymás elleni mérlegét illeti, az eddigi 20 mérkőzésből hatot nyertek meg a magyarok.
A szerdai összecsapáson az első negyed viszonylag szorosan alakult, a végére mégis hatpontos előnybe kerültek a hazaiak, akik azután a második szakaszt is megnyerték, igaz, csak egy ponttal, így 39-32-vel mehettek a csapatok az öltözőbe.
A pihenő után nem tudott közelebb kerülni ellenfeléhez a sok hibával játszó magyar együttes, ebben a szakaszban egyáltalán nem volt hatékony a török palánk alatt, így a Fenerbahce további tíz ponttal növelte a különbséget, amely az utolsó negyedben érdemben nem változott. A magyar bajnok jövő csütörtökön a spanyol Gironát fogadja.
Érvényesült a papírforma: a Sopron KC pályahátrányból nem tudta megszorítani az Alba Fehérvár együttesét, a Fejér vármegyei csapat 3–0-s összesítéssel...
Hatalmas bravúrt bemutatva idén is a legjobb négy között játszhat a SMAFC 1860 Soproni Egyetem NB I. B csoportos együttese.