Első lemezével jelentkezik
2025. 04. 16. | Kóczán BálintNyáron jelenik meg Egedy Piroska első önálló nagylemeze, amelyből ízelítőt kaphat a közönség április 25-én az Egedy Acoustic lemezelőzetes-koncerten a...
A Tik-Tak zenekar egyre több helyi rendezvény fellépője. 7–13 éves soproni fiatalok alkotják, akik motiváltak, hogy magukba szívják a zenét.
Egy új, friss, fiatal formáció bontogatja szárnyait Sopronban: a Tik-Tak még a koronavírus-járvány idején született meg, amikor a Hoffer Suliban is működött az online oktatás. A gyerekek sokkal többet tudtak foglalkozni zenéléssel, gyakorlással ebben az időszakban.
Az előkészítőben aztán kialakult a végső kis csapat, akik tanáraik segítségével összerakták repertoárjukat, amelybe olyan slágerek is bekerültek, mint például a Republictól a 67-es út vagy épp a Rainbow-tól a Since You Been Gone. Minden zenekar számára nehéz feladat a névválasztás, de a gyerekek megoldották ezt a kérdést is.
– Otthon együtt gondolkodott a család, mindenki hozott néhány ötletet, végül a legtöbb szavazatot a Tik-Tak kapta. Jó kis folyamat volt – mesélték.
Van, aki már óvodás kora óta tanul hangszeren, de mindenki legkésőbb hétéves korában elkezdett zeneórákra járni. Komoly az elköteleződés, valaki a zenélést választotta az intenzív sportfoglalkozás helyett, ami ritka, hiszen a zenetanulás rengeteg otthoni pluszmunkával jár. Ezek a kisgyerekek már nagyon korán megérezték a zene varázsát, és nem eresztik.
– Kimondott stílusunk még nincs, szeretnénk a lehető legtöbb zenei műfajban kipróbálni magunkat. Nagyon jól kijövünk egymással, szeretünk együtt próbálni, muzsikálni – tudtuk meg a fiataloktól.
A Tik-Takban két testvérpár is van, többen ugyanabba az iskolába járnak, ráadásul sokszor a szülők is szerveznek nekik csapatépítő programokat.
A gyerekek büszkék arra, hogy zenekarban játszanak, és „menő” dolognak tartják. Több annál, minthogy tanulnak gitározni, zongorázni, dobolni. Az osztálytársaknak tudnak videót mutatni a próbákról, el tudják őket hívni a rendezvényekre, ahol fellépnek.
Egyébként mindegyikük jó tanuló, így senkinek nem okoz különösebb gondot a heti próbára járás és a több gyakorlásra szánt idő.
A Tik-Tak tavasztól őszig nagyon sok felkérést kap. A tavalyi évben a Soproni Borünnep, a harkai gyereknap, az ágfalvi gesztenyefesztivál, a JamBerg, a kópházi borpiknik, a balfi szüreti napok vendégei voltak, és mindenhová visszavárják őket idén is.
Folyamatosan szeretnének fejlődni, hogy munkájuk gyümölcsét rengeteg tapsban arathassák le.
Kik alkotják a Tik-Tak zenekart? A Tik-Tak zenekart 7–13 éves soproni és környékbeli fiatalok alkotják: Győrky Zsuzsi, Győrky Márton, Fung Dávid, Fung Máté, Karó Dani, Galgóczi Áron, Prikazcikov Egor, Pálfi Barna.
Nyáron jelenik meg Egedy Piroska első önálló nagylemeze, amelyből ízelítőt kaphat a közönség április 25-én az Egedy Acoustic lemezelőzetes-koncerten a...
Ismét a Sláger Team szolgáltatja majd a talpalávalót a népszerű Ötórai teadélutánon, de nemcsak ezen az egy alkalommal zenél a soproni formáció a GYIK...