2020-ban indult hódító útjára a Sláger-Taxi, amelynek tagjai könnyen egymásra találtak: mindannyian nagy rajongói, művelői a szórakoztató zene gyöngyszemeinek.
Hasprai Erzsébet énekes, vokalista zene iránti szeretete már gyermekkorában megmutatkozott. Többféle hangszeren játszott, énekelt, és a szereplés sem volt ismeretlen számára. Gyógypedagógiai tanári diplomát szerzett, de a zene emellett is fontos része maradt az életének, így tudatosan kezdte kutatni annak terápiás hatásait. Németh József a soproni Juice, majd a későbbi Tonic zenekar alapítója. Énekel, vokálozik és gitárral kíséri a számokat a formációban. Szabó Dezső pedig a billentyűs hangszerek felelőse, emellett az ének- és a vokálszólamokat is szívesen vállalja. Zeneiskolai tanulmányait zongora főtanszakon végezte, majd matematika – ének-zene tanári diplomát szerzett. A soproniak ismerhetik mint a Vasvilla, korábban pedig a 403-as Pesti Barnabás-szakiskola tanárát. Ők hárman hozták létre a Sláger-Taxit.
– Zenekarunk neve is utal rá, hogy slágereket szállítunk a fellépések helyszínére, ismert és közkedvelt zeneszámokkal várjuk a szórakozni kívánó közönséget. A legfontosabb számunkra, hogy a hallgatóság jól érezze magát, és pozitív élményekkel gazdagodva távozzon a buli végén – mesélték.
Mindhárom tagra egyformán jellemző, hogy zenei, színpadi tevékenységét évtizedekkel ezelőtt kezdte, igaz, nem együtt. Viszont mindhárman számtalan felállásban, a legkülönbözőbb zenei stílusokban próbálhatták ki magukat, és rengeteg tapasztalatot szereztek a szórakoztató zene világában.
– A több száz dalt tartalmazó repertoárunkból mindig az adott rendezvény közönsége által leginkább kedvelt, általuk legjobban ismert dalokból tudjuk kiválasztani az épp aktuális zeneszámokat. Ezek a dalok egyértelműen a legsikeresebb magyar, valamint külföldi örökzöldek a hatvanas–hetvenes évektől egészen napjainkig.
A Sláger-Taxi célja, hogy minél több helyszínen hozzájárulhasson az önfeledt szórakozáshoz.
– Valljuk, hogy a zene az élet szépségét, s ami benne érték, mind meghatványozza, jókedvre derít, és boldogsággal tölt el – zárták a zenészek.